Alig vártuk, hogy 2020 végre elhúzzon az életünkből, de gondolom ezzel nagyon sokan így voltak.

2021-et valahogy másnak éreztem, tudtam, hogy ez a MI évünk lesz. Rengeteg terv és cél volt előttünk, ami talán nálam főleg a kilábalást jelentette és azt, hogy végre összekaparom magam. A lényeg az, hogy teljesen mindegy mi csak valami legyen már, és kicsit szakadjunk el az elmúlt évtől.

Azt tudtam, illetve tudtuk, hogy mit szeretnénk. Nagyon erősen éreztem, hogy egy kicsi kis Angyalka ránk vár valahol. Hiszek abban, hogy a megszületni akaró lélek, saját maga választja ki a leendő szüleit, és a földi létének helyét. Hiszen a kislányunk esetében ez teljes mértékben bebizonyosodott, sőt még arról is gondoskodott, hogy az utunk keresztezze egymást. Ő nagyon hamar meg akart születni, és gyönyörűen mindent „elintézett”, mielőtt megérkezett közénk. Azóta is hihetetlen és felfoghatatlan, hogy milyen sebességgel tudtunkra adta, hogy ő bizony beköltözött. Az egész terhesség szinte egy szempillantás alatt elrepült, legalább is most 9 év távlatából visszagondolva. Ott nem voltak problémák, nem voltak negatív gondolatok. Pedig ott aztán küzdött a testem ellene rendesen, de valahogy mégis annyira természetesen haladt minden a maga útján.

A tavaly év eleji veszteséget nagyjából egy évembe sikerül feldolgozni. Tudtam, hogy nagyon szeretnék egy kis testvért megadni, de nem tudtam, hogy mikor jutok el arra, pontra, hogy azt mondom, oké akkor, ha jönni akar, had jöjjön.  Újév, új remények, ezáltal, éreztem, hogy itt az idő, ha velünk akar lenni, akkor mi nem fogjuk megakadályozni. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódott bennünk, már ott is tartottam a pozitív 2 csíkos tesztet, ami szinte olyan halvány volt, hogy alig látható. Nekem nem kellett volna teszt sem, ahhoz, hogy megmondjam babánk lesz. Azt mondják, sokan megérzik, de sokan nem. Na hát én abba a csoportba tartozom, aki szinte a fogantatás pillanatában már éreztem, hogy ez valami más. Végig éreztem a peteérést, és a beágyazódást is. Talán sokkal jobban meg tanultam figyelni magamat, mióta babát szerettünk volna. Ezért is lehetett, hogy nagyon erősen éreztem mindent, befelé fordulva minden apró kis érzést.

Szóval ott volt a 2 halvány csíkocska….nem ért meglepetésként, de az addigi vágyakozást, várakozást, izgalmat, egyből felváltotta az aggódás. Hosszú percekig csak zokogtam, de inkább semleges érzéseim voltak. Persze valahol mélyen boldog voltam, de közben meg maga alá kerített a rettegés. A teszt kb. a nemvárt napja után volt, azért írtam, hogy kb. mert általában 28 naposak a ciklusaim, de előző hónapban 26, azelőtt 30…és azon a napon délután már hányingerem is volt. Napi szinten mindig egyre több és több aggodalom kerül előtérbe. Sajnos nagyon élénken bennem él még a tavaly január 11-ei nap, ezért elég nagy rajtam a pánik. Nyilván ez normális egy bizonyos határon belül. Az első pár éjszakát nem sikerült átaludnom, mert általában akkor törtek rám ezek az érzések, gondolatok, heves szívdobogással karöltve. Pedig próbáltam úgy felfogni most a dolgokat, hogy pozitívan. A negatív gondolatokat kizárni. Majd arra jutottam, hogy igazából teljesen mindegy mit teszek, ez már meg van írva, hogy mi fog történni. Aha, ez mind szép és jó, csak amikor olyan érzeteim vannak, görcsölök, húzódik, feszít, ami szintén normális ebben az időszakban, mert a test alakul át, úgymond rendezkedik be a  „kis Villalakóm”, aki 9 hónapig lesz nálam albérletben. Akivel eggyé kell válnunk, és együtt kell megcsinálnunk a végéig. Szóval ilyen érzések után nehéz pozitív lenni.  Komolyan, aki kitalálta ezt a „pánikolást” na hát inkább valami süti receptet helyezett volna bele a nők fejébe J

Felfoghatatlan még számomra, hogy elsőre összejött, és velünk akar lenni, hozzánk akar tartozni. Persze láttam a szememmel a pozitív tesztet, ami 6 nap elteltével gyönyörűen megerősödött. Vannak érzeteim, már az elő hányáson is túl vagyok, és tudom, hogy ez mind azért van, mert elindult a folyamat.    

4-5. hét

Túl vagyunk a negyedik héten. Egy héttel beljebb vagyunk már. Elég sok tünetem jelentkezett már most az elején 3 * hánytam már reggelente. Hányinger az szinte folyamatos. Az étvágyam a béka segge alatt van. Nagyon nehéz kitalálnom, hogy éppen mit ennék meg. Ha eszem az is csak azért, hogy legyen valami a hasamba. Sikerült a nagylányomtól benyalni valami megfázásos nyavaját, így pár napig még azzal is küzdöttem. Jelenleg Ő is itthon van velem. Szóval nem volt valami kellemes, a rosszullétek mellé még egy megfázásos történet is. Szerencsére pár nap alatt sikerült átvészelnem. Rengeteg kamilla teát megittam, ami megtette a hatását, és elég rendesen volt tőle hasmenésem, emiatt pedig voltak kisebb görcsim is, ami nem nagyon nyugtatott meg. Amúgy is hajlamos vagyok nagyon a pánikolásra, és eléggé küzdök az elemekkel. Csak úgy a semmiből rám tör, és ilyenkor képtelen vagyok másra gondolni. Elkap egy szorongás, heves szívdobogás. Valószínűleg ez addig így is lesz, míg el nem jutok dokihoz, ami február 9-én lesz. Addig nagyon sok minden aggodalom van bennem, és ahogy közeledik az idő, egyre erősebben. Tudom, hogy ez nem jó, de valahogy képtelen vagyok az agyamnak parancsolni. Ezért is gondoltam kiírom magamból az érzéseimet, gondolataimat ezzel kapcsolatban. Talán egy kicsit segíteni fog, és pozitív irányba tereli a gondolatokat.

Jelenleg 5+5 napos vagyok.  Igazából örülnöm kéne, és boldognak lenni, hogy visszajött hozzánk a kis Angyalkánk.  Egyelőre még megfoghatatlan az érzés, és a pozitív teszten kívül, és a tüneteken kívül nincs is másom. Nem tudom, mit tartogat nekünk ez az év, de bízom benne, hogy csak és kizárólag pozitív lesz minden, amit elterveztünk.  Kaptunk még egy lehetőséget az újra kezdésre, és hiszem, hogy ez nem véletlen.  A tavalyi év után még erősebb lett a kapcsolatunk, mint valaha. Hiszen egy szülőnek a gyermeke elvesztése a legszörnyűbb dolog a világon, ami nagyon sok esetben szétrobbantja a kapcsolatot, de sok esetben még erősebbé teszi. Mi az utóbbi csoportba tartozunk. Eddig is nagyon jó volt a kapcsolatunk. 9 év alatt nagyon sok minden történt velünk, sok mindenen együtt átmentünk. Életem legjobb döntése volt akkor, Őt választani. Tudtam, éreztem, hogy ez más lesz. Azóta Ő a másik felem, a társam, és lassan elmondhatom, hogy a Férjem is.  Nekem mindig is fontos volt a házasság fogalma, nem a papír miatt, hanem, hogy egy erősebb szál is összekössön bennünket, hogy tartozzak valakihez, valahogy más maga az érzet is, hogy nem csak az élettársam, hanem a férjem.  Igaz a gyerek is összeköt minket életünk végéig, de akkor már legyen teljes a család. Mindig is nagy esküvőt szerettem volna, sok vendéggel, nagy lakodalommal, mint ahogy a többi testvéremnek is megadatott. Ezért nem is nagyon foglalkoztunk vele, mert anyagilag azért ez nem kis dolog lenne. Aztán az évek alatt szépen lassan kezdtem erről az álomról lemondani, és beláttam, hogy sok mindenben különbözik az életem a testvéreimtől, nekem minden egyes boldogságért meg kellett küzdenem.  Senki nem tolt semmit a fenekem alá, amit elértem/elértünk azt saját magunknak köszönhetjük. Sok minden van már a hátunk mögött, de mégis boldogságban, szeretetben élünk. Nap mint nap kimondjuk egymásnak, hogy Szeretlek. Tehát tudom, hogy nekem Ő a másik felem, és nem tudnám elképzelni nélküle az életem.  Éppen ezért is gondoltuk, hogy most már itt az ideje, hogy összekössük az életünket hivatalosan is, és a második babánk már így szülessen meg. 

 

2021-et úgy érzem nagyon sok mindenben más lesz az előző évekhez képest. Nagyon-nagyon sok minden rossz dolog ért bennünket, néha már azt éreztem, hogy meg vagyunk átkozva, hiszen semmi nem úgy jött össze, ahogy szerettük volna. Az előző kis Angyalkámmal akartam megváltoztatni az életem. Minden rosszat ezzel akartam megváltoztatni. Önző voltam. Görcsösen akartam. Azt hittem kész vagyok rá, pedig így visszagondolva egyáltalán nem voltam felkészülve. Sem lelkileg, sem fizikailag. Rengeteg talány és kérdés volt bennem, amikre most találok megoldást, és választ.

Hiszek abban, hogy semmi sincs véletlenül. Mindennek meg van az oka, ezáltal okkal történik minden.  Így azt érzem, hogy nem véletlen, hogy pontosan egy évre rá pozitívat teszteltem, és valaki beköltözött a pocakomba. Úgy gondolom, hogy Ő kiválasztott minket, és jönni akar hozzánk. Sokan évekig küzdenek az első kis babáért, és ha össze is jön nem biztos, hogy megmarad. Ebből a szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy ahogy kimondtuk, hogy készen vagyunk rá, és ha akar jöhet, jött is. Tudom, hogy egészen addig amíg meg nem születik, és a karomba nem tarthatom, addig napról napra küzdenem kell az aggodalmaimmal, félelmeimmel. Kész voltam belevágni annak ellenére, hogy az elő terhességem alatt 5,5 hónapig hánytam, a másodiknál, is szinte az elejétől borzalamasan sokat hánytam, volt, hogy napi 25-öt is. Sokszor csak hálni járt belém a lélek. Az egész napot próbáltam átaludni, hogy minél gyorsabban teljen el. Persze ez nem volt egyszerű, egy elsős gyermek mellett. Most valahogy azt érzem, talán nem lesz ennyire vészes. Próbálok pozitívan állni hozzá, hogy szeretném élvezni ezt a terhességet, és minden pillanatát megélni. Ha már az elsőt végig szenvedtem J  Mondhat nekem bárki bármit, csak azt nem,hogy ez egy áldott teher. Lelkileg és fizikailag is nagyon nehezen éltem meg. Viszont maga a születés, és a szülés élménye kárpótolt mindennel. Azt a leírhatatlan érzést amikor megszületett a lányom, amikor először megláttam, és a karjaimba tarthattam semmihez nem fogható.

Oldal: 2021 Hallo hallo "villa lakó"
A Mi kis Életünk! - © 2008 - 2024 - mylovecszcs.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat