‌Angyalkánk története... 1.rész. 

2019. Szilveszter éjjelén, amikor éjfélt üttött az óra, azzal egyidejűleg villámcsapás szerűen hasított belém egy érzés, hogy nekem kell egy kis baba, mégpedig egy kisfiú. Olyan erősen belém égett ez a " látomás", hogy kb olyan március környékén el is dötöttük, hogy vágjunk bele, jöhet a tesó. Mivel a 7 éves leánykám, szinte azonnal berobbant az életünkbe, megismerkedésünk után nem sokkal, így meg sem fordult a fejembe, hogy elsőre nem fog sikerülni. Az első hónapban én produkáltam minden tünetet ami csak létezett,az agyam totál azt küldte,hogy terhes vagyok,szinte vissza emlékszem,teljesen úgy is viselkedtem,mint aki már várandós. Sorra lődöztem a teszteket idő nap előtt, és hát persze, hogy negatív,  majd jött a fekete leves, az a hónap kuka. Rettenetesen összetörtem. Mi az, hogy elsőre nem sikerült? Ezt követően rengeteg, facebook babáraváró csoportba beléptem, ahol szembesültem, hogy sokan évek óta küzdenek a babáért, és mennyi mindent megtesznek, hogy összejöjjön. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy ez nem is olyan egyszerű,mint aminek látszik. Ezek után elkezdtem bújni a különböző internetes oldalakat, ahol próbáltam megismerni, hogy hogyan is működik ez az egész dolog. A következő hónapban szinte napról napra követtem, hogy egy ciklus alatt mi zajlik le a női testben, persze folyamatosan kerestem a jeleket, tüneteket, ami alapján sikerült megint totál rápörögni, és bevonzani mindent. Természetesen akkor borult minden, az egyébként 28 napos ciklusom is késett 4 napot. Előtte sose volt ilyen gondom, szinte mindig óramű pontossággal érkezett meg. Abban a 4  napban rengeteg tesztet csináltam, és nem értettem miért nem lesz pozitív, ha késik. Nagyon akartam, hogy az a 2 csík ott legyen, de ismét nem lett. Megint jött aminek jönnie kellett. Kiborultam, nem értettem mi lehet a gond. Tudtam, ha ezt így folytatom akkor becsavarodok, 1-2 pánikrohammal megspékelve rájöttem, más irányt kell vegyek. A következő hónapban próbáltam nem erre koncentrálni, de a ciklus második fele szintén azzal telt, hogy kerestem a jeleket, hogy- na ha fáj a fejem akkor ez tuti azért mert terhes vagyok. Aztán szintén elmúlt egy ciklus terhesség nélkül, viszont kevésbé esett rosszul, úgy voltam vele, hogy új hónap újabb esély. Éltem a kis életem, néha eljátszogattam a gondolattal hogy milyen érzés lesz majd a 2 csíkot meglátni, de egyenlőre ez olyan távolinak tűnt, mint ide a Nap. Teltek múltak a hónapok, és nem kopogtatott be a gólya. Ismét volt egy hónapom amikor 8 napot késett, de akkor elég beteg voltam, és a peteérést is késöbb észleltem, ennek tudtam be a késést. Majd eljött az ősz, túl voltunk az iskola kezdésen. Gondoltam, rendelek ovulációs tesztet, és megnézem, hogy egyáltalán van e peteérésem. Október hónap próbálkozások terén teljesen kimaradt, de az ovu teszteket csináltam, amiből sikerült azt megtudnom,hogy elszámoltuk magunkat, és nem mindig odaesett a peteérés ahová gondoltam. Gondoltam magamba na most megvagy. Megvártam a menzesz végét, majd a 11 naptól elkezdtem az ovu teszteket, szépen kirajzolódott a megfelelő időpont. Ezzel egyidejűleg a testem is jelzett rendesen, hogy idő van. Soha életemben nem éreztem még annyira a peteérést, mint akkor. Elég kellemetlen volt, úgy éreztem mintha az egész alhasam le akarna szakadni. Másnapra már nem volt semmi. Teltek múltak a napok, ha volt egy furcsább érzésem, tünetem egyből néztem is utánna, hogy ez bizony attól is lehet.  Egyre több olyan dolog volt, amitől reménykedtem, hogy igen most összejött. Tudtam, most pontosan, hogy mikor kell megjönnie, mert az ovu teszt alapján a 16. napon volt az ovuláció. Nem várt előtt 2 nappal megjelent egy halvány ici pici barna pötty a wc papíron, akkor egyszer és többet nem. Ezért azt gondoltam tuti megfog jönni. Többnyire megis szokott, de aznap se híre se hamva nem volt. Ekkor már sejtettem, de annyi sok csalódás után nem mertem bízni benne. Elérkezett a nemvárt napja. Reggel munka előtt gyorsan előttem egy tesztet. Nem értem rá nagyon foglalkozni vele, láttam, hogy negatív, vissza dobtam a dobozába majd be a kukába. Aznap délelőtt eléggé elkezdtem görcsölni, küldtem is páromnak az sms-t, hogy tuti megfog jönni, mert nagyon görcsölök, emlékszem még kaptam is be egy gyógyszert. De aztán semmi, nem jelentkezett. Eldöntöttem, hogy csak pár nap múlva akarok tesztelni, ha már ténylegesen késik. Mielőtt hazaindultam elmentem mosdóba, ahol nem hogy menzesz, de ilyen furcsa folyásom volt, majdnem mint peteéréskor. Hát ennyi volt a majd késöbb tesztelek, berohantam a drogériába és vettem kapásból 3-at. Gondoltam, majd reggel csinálok egyet hiszen a mai úgysem mutatott semmit sem. Hazaértem, készültem meg inni a szokásos kis kávémat, ehhez azonban ki kellett dobnom a rágómat, ami véletlenül a kuka mellé esett,ahogy lehajoltam ott virított a kuka tetején a reggeli tesztem. Gondoltam egyet ránézek még egyszer, és csodák csodájára,már azon is ott volt a halvány 2 csík. Nem akartam hinni a szememnek. Azzal a lendülettel elrohantam megcsinálni egy 10-es erősségű tesztet. A fürdőszobában lefordítottam, hogy várjuk meg azt a 3 percet. Természetesen párom és kislányom is tűkön ülve várták az eredményt. Majd mikor gondoltam, hogy letelt az idő megfordítottam, és bizony ott volt a 2 csík, igaz nem olyan erősen, de ahhoz elég volt, hogy tudjuk valami van. Mindenki zokogásba tört ki. Összeborultunk mind a hárman, sírtunk nevettünk, olyan boldogság öntött el mindenkit, mint még soha. Nem akartuk elhinni, felfogni, hogy valóban jön a kistesó...

November 18-án sikerült pozitívat tesztelnem. 

Másnap azonnal gyógyszertár folsav, magnézium. Telefonáltam is időpontért egy magán rendelőbe, de sajnos december 17- re kaptam időpontot. Gondoltam ez még egy hónap, kb. 2 hónapos leszek mire eljutok orvoshoz?  Á ez nem létezik, hogy fogom ezt addig kibírni. Addig addig, míg sikerült december 6-án bejutnom a kórházba, ahol valóban megállapították a terhesség tényét.

Igen végre kijelenthettem Kismama vagyok, babát várunk.
Legszívesebben világgá kürtöltem volna. De nem lehetett, mert hát a babona...
Viszonylag rövid időn belül jelentkeztek a terhességi tünetek, émelygés helyett egyből hányás, nem csak reggel egész nap. Így dolgozni sem tudtam már menni. Egész nap csak fekvés és vártam, hogy teljenek a napok, és bíztam benne, hogy a 12. hétre csökkenni fog. Bár kislányommal 5,5 hónapig, mint a lakodalmas kutya úgy hánytam.  Napi 20-25 hányás igen csak megterhelő volt, de tudtam, hogy a Picinek semmi baja nem lehet, mert mindig mindenki azt mondja, ha sok a hányás, akkor erős a baba. Egyszer aztán már annyira kimerültem, hogy napról napra rosszabb, nem csillapodik a hányás, képtelen voltam enni, inni is csak sokszor annyit, hogy legyen mit kihányni, szerencsémre nem mondtam le a magán dokihoz az időpontot, így összepakoltam a kis cuccom, hogy én bizony ma a kórházban fogok kikötni. Doktor úr végtelenül kedves, ismerem már régebbről, még lánykám terhességi idejéből, ő is megismert, ami nagyon jól esett. Megnyugtat, hogy ez ilyenkor teljesen normális, csináljunk egy vizelet vizsgálatot, és az majd eldönti, hogy kórház, vagy otthoni gyógyszeres kezelés...határérték, rezeg a léc, de pont megúszom a kórházi befekvést. Kaptam gyógyszert, meg egy két jó tanácsot, és hazamehettem. Alig vártam,hogy betudjam venni a gyógyszert. Napok óta szinte szilárd étel nem volt a gyomromba,maximum egy kis ropi és társai. Aznap este a gyógyszer hatására tudtam enni egy kis sajtos tejfölös tésztát, ami annyira jól esett mint még soha.
Kb 1 hétig el is voltam a gyógyszerrel, valamelyest tudtam enni, bár nem sokat, de legalább volt valami a gyomromban. Közeledett a karácsony, amit jelenleg a hátam közepére nem kívántam. Lánykám egy héttel előtte lebetegedett, gyorsan irány a mamához nehogy elkapjam. Szerencsére megúsztam. Utolsó utáni pillanatokban rendeltem meg a karácsonyi ajándékokat, és egyetlen egy olyan nap volt amikor össze kellett szedjem magam a bevásárláshoz. Lelkileg nagyon megviselt ez az ágyhoz kötött lét. Azt éreztem széthullik a családom. Minden Apa vállán, semmit nem tudok csinálni. Szinte csak vegetálok. Borzalmas érzés. ....

Egy pénteki nap volt amikor, szinte minden tünetem elmúlt. Hosszú idők után jól éreztem magam, azt gondoltam lassan a 12-hét felé közeledve vége a "szenvedésnek", és jönnek a boldogabb napok. Élveztem azt a napot, takarítottam, pakolásztam, tudtam magammal foglalkozni egy kicsit. Jól esett nagyon. Párom éjszakás volt, így ketten voltunk itthon a kislányommal. Este mikor lefeküdtem, éreztem, hogy enyhén görcsölök, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, gondoltam ez normális. Majd el is aludtam. Hajnalban felébredtem mikor párom hazaért, és még mindig éreztem a görcsöket. Nem tudtam mire vélni. Aztán jött a nyakon csapás mikor elmentem mosdóba, és észre vettem, hogy vérzek. Na itt már egyből felébredtem, és tudtam hogy ez nem normális, itt valami baj van. Sajnos nem volt egyből más opció a fejembe, csak az, hogy ennyi volt.  

 Üvöltöttem, sírta, hogy nem nem veheti el tőle a jó Isten. Néhányan bíztattak, hogy ez még nem feltétlenül jelent rosszat, csak bízzak és reméljek. Azonnal kórház. Ahol egy jó órát vártam, mert a kis protekciós tininek, akinek valószínűleg jól sikerült az éjszakája fontosabb volt. Közben féltem, rettegtem, kavarogtak a gondolatok. Majd nyílik az ajtó, jön a nővér...mehetek...! Egyedül mentem be, párom kint várt. Az orvos pár szóban megkérdezi, hogy mi a helyzet, és ha esetleg arról van szó akkor befeküdnék e? ...persze bármit...ezzel egyidejűleg kicsit megnyugodtam, gondoltam nyílván előfordul az ilyen, a doki tudja mit kell ilyen esetben tenni. Majd felfektetett a székre, vizsgálni kezdett...méhszáj zárva...majd ultrahang...nagy csend...doki nem szól...keresgél...hüvelyi ultrahang...ott van látom...majd megszólal: NINCS SZÍVVERÉS!!!....MIIIII???? Nem értettem, vagyis nem akartam megérteni mit mond.Gondoltam ilyen nincs, velünk ez nem történhet meg. Majd folytatja, hogy a méretei alapján körülbelül a 9. héten megállt a fejlődésben. Ekkor voltam 12.hetes. Számomra érthetetlen volt, hogy 3 hete úgy volt bennem, hogy nem is élt, és nekem erről fogalmam sem volt. Folyamatosan beszéltem hozzá, követtem a fejlődését, hogy éppen hol tart, még azt is bemagyaráztam, hogy érzem a mozgását is.

Ott azon a vizsgáló asztalon omlott össze minden, a terveink, az álmaink, az Életünk. MINDEN!!! Nagyon fel sem fogtam, hogy a doki mit mondott a továbbiakkal kapcsolatban, csak pörögtek a gondolatok, és a szavai. Mivel kicsit nyitva volt a vizsgáló ajtaja, így párom hallotta, hogy sírok, a nővér behívta...Vele is közölték, ami nyilvánvaló volt számára. Abban a pillanatban, láttam, ahogy összezuhan, teljesen összetört lelkileg. Aztán jött a rengeteg kérdés, hogy mi történt....miattam történt....én rontottam el valamit??? Teljesen összezavarodtam. a dokinak ez teljesen természetes volt, hiszen nap mint nap találkozik ehhez, és hasonló esetekkel. Némi együttérzést mutatott, de amikor közölte, hogy egy vetélés nem vetélés, akkor bizony tudtam volna nyakon vágni...De igen minden vetélés egy elvesztett baba, egy kis lélek, akinek elindult a fejlődése, az élete, volt szívhangja, annyi, hogy nem született meg. Szóval ezek után az orvossal szemben elvesztettem az összes szimpátiát.

Vizsgálat után közölte, hogy akkor hétfőn éhgyomorra jelentkezzek, amikor megnézi egy másik orvos is, és ha egyezik a vélemény akkor műtét...Ezzel útnak eresztett...

Kiléptünk a vizsgálóból, nem akartam elhinni, hogy ez tényleg velünk történi??

Üresnek éreztem magam, egyszerűen felfoghatatlan volt! Csak potyogtak a könnyeim, és sirattam a picikémet. 

 FOLYT.KÖV....----->

Oldal: 2019-2020 A mi kis Angyalkánk története
A Mi kis Életünk! - © 2008 - 2024 - mylovecszcs.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat